Mint már említettem Charnay özvegye kiállítatta a leplet, hogy a faluból búcsújáró helyet csináljon, s ezáltal nőjön a bevétele. A troyes-i püspök, Henry de Poitiers, aki a területileg illetékes egyházi személy hamis festménynek titulálta a leplet, melynek festőjét személyesen ismeri.(Természetesen soha nem került elő a festő...) A Család később újra próbálkozott, Pierre d'Arcis püspöknél, aki már keményebb módszerekkel, a kiközösítéssel fenyegetőzőtt és megtiltotta a falu plébánosának, hogy a leplet kiállítsák, s tiszteljék.A plébános nem engedett, fellebezett a királynál, akitől, katonai őrséget kapott, hogy az ereklyét őrizzék. Pierre d'Arcis egészen a pápáig ment Avignonba. Igazából nem győzte meg a püspök érvelései a pápát. Hosszas gondolkodás után VII. Kelemen három levelet írt és tudatta döntését. Egy levelet a Charnay családnak,melyben engedélyezi az ereklye tiszteletét, de csak azzal a kritériummal, miszerint a család az ereklyét képmásként(mint egy kép, vagy szobor) ismeri el. A másik levélben utasítja a püspököt, hogy ne foglalkozzon többet az üggyel,a harmadik levélben felszólította az egyházmegye papságát, hogy tarsák tiszteletben a döntését és e szerint járjanak el. Lireyben tehát, a pápai levél eredményeképpen, legalitást nyert a lepel tisztelete. Majd háborúk söpörnek végig a környéken a XV. században. A templom kanonokai a családhoz tartozó Humbert de la Roche grófot kérték meg az ereklye örzésére. Humbert De la Roche, annak a De la Roche leszármazotja, aki által a lepel Konstantinápolyból Franciaországba került, Othon de la Roche lovag által.
Humbert gróf 1438-ban bekövetkezett halála után özvegye, Marguerite di
Charny tulajdonában maradt a lepel, aki annyira óvta az ereklyét,
hogy még zarándokútjaira is magával vitte. Így került az akkori
Savoia fővárosába, Chambérybe. Marguerite di Charny itt a leplet
Savoiai Anna hercegnőnek ajándékozta.
A hercegi család kápolnát építtettek az ezüst tartóba helyezték a relikviát. 1532. december 3-án a sekrestyében keletkezett tűz kis híján elpusztította az ereklyét. Az ezüst a magas hőmérséklet miatt megolvadt, a lepel sarka elégett,ekkor keletkezett a szabályszerűen ismétlődő tizenhat háromszög alakú égési nyom, és a megolvadt ezüst egy cseppje szintén, szabályszerűen elhelyezkedő lyukakat égetett a kendô anyagába.Sikerült az ereklyetartót kimenteni a tűzből, de az oltáshoz használt víz nagy foltokat hagyott a kendőn. Az Isteni Gondviselésnek köszönhetően Jézus testének lenyomata nem sérült. A hiányzó részeket klarissza rendi apácák háromszögletű foltokkal pótolták.
Az 1570-es években újra pestis söpört végig Európán, így Milánón is. Milánó érseke Borromei Szent Károly fogadalmat tett Istennek, amennyiben a járvány elkerüli egházmegyéjét, gyalog zarándokol el egészen az ereklyéhez. Ez megközelítőleg 400 km-t jelentett volna. Mikor a járvány elhagyta Milánót Borromei Szent Károly elindult a lepelhez. Emanuele Filiberto a Savoai-ház feje Torinóba hozatta a leplet, hogy az általa is tisztelt buzgó érseknek ne kelljen olyan hosszú utat megtennie gyalog. Ennek időpontja 1578. 

1694-ben elkészült a pompás kápolna, melyben a leplet őrzik egy több kazettás ereklyetartóban, melyet 3 kulcs nyit és zár. Az egyik kulcsot a mindenkori olasz király örzi, a másikat Torino érseke, a harmadikat a lepel kinevezett őre. Umberto, az 1983-ban portugáliai száműzetésben meghalt utolsó olasz király, végrendeletében a Szentszékre hagyta a lepel tulajdonjogát. 1989-ben Boldog II. János Pál pápa, afrikai útja során az újságírók kérdésére válaszolva a lepelt valóságos relikviának nyilvánítja, nem pedig ikonnak,képmásnak.
Majd 1997-ben újabb tűz fenyegeti a relikviát, a kápolna leég, de a lepelnek semmi baja sem lesz. 2000. augusztusában a jubileumi év alkalmából kiállítják a leplet és több millióan látják azt. A lepel napjainkban is Torinóban található.