http://ergosum07.blogspot.com/

Természetesen nem feledkeztem meg a kötelességemről, aminek- valljuk be- nagy élvezettel teszek eleget.  Igyekszem minden nap, illetve sűrű bejegyzéseket készíteni, ám van amikor ez nem sikerül. Mint, ahogy mostanság. 3 napja ínhüvelygyulladásban szenvedek. Emiatt nehezen megy az írás. Igyekszem javulni és addig a fejemben összeállítani a következő témát! Egy kis ízelítő a legközelebbi bejegyzésből.

https://www.youtube.com/watch?v=tYQ0K_DZpd4

“Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges ahhoz, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot.”

(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)

Nem is olyan rég, az egyik közkedvelt internetes híroldalon, a tudományos részben olvastam egy cikket,  ami arról szólt, hogy egy szer segítségével az emberi memóriából kitörölhetőek a negatív, kellemetlen emlékek. Vagyis, egy újabb lehetőség, hogy elveszítsük emberségünket.

 A cikk szerint, a szer létrehozásának az oka, az úgynevezett a poszttraumás stressz szindrómás betegek gyógyítása. Tehát a szer blokkolja a szervezet stresszválaszért felelős hormont, és ebből kifolyólag megváltozik az emlékek minősége.  Ez mind szép  és  jó.(Valahogy Teller Ede  és az ő „ionizált hidrogénmolekula gerjesztett állapotairól” című doktori disszertációja jut eszembe.) http://index.hu/tudomany/2011/05/27/kitorolhetok_a_kellemetlen_emlekek/

Természetesen én is eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne, ha egy-két emlékemet kitörölnék!  De  valójában a legkevésbé sem vágyom ilyesmire. Mert minden emlék, legyen az jó, vagy rossz, része annak , amit úgy neveznék, hogy emberségem, énem. Így teremtett az Isten, átélek dolgokat, jókat is, rosszakat is egyaránt. Akár jók, akár rosszak, útjelzőként segíthetnek abban, hogy az életem  útján haladjak, ha az olykor rögösnek is definiálható.  Fantasztikus alkotás az Ember! Nem csupán valami, hanem VALAKI. Ezt ne feledjük!

„Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”

                                                    1Kor 13, 12-13

Napokkal ezelőtt ígértem, a lepel téma befejező részét. Nos, lássuk! Igyekeztem sorra venni a lepellel kapcsolatos kutatásokat, ám ahhoz, hogy minden féle-fajta kutatást bemutassak, ahhoz jó pár blogos oldalt tele kellene írnom. Így, csak a fontosabb momentumokra összpontosítottam. Egy valamit szándékosan a végére hagytam, mégpedig a C¹⁴-es radiokarbon-vizsgálatot. Nézzük a vizsgálatot. A vizsgálat tulajdonképpen egy radiometrikus kormeghatározási módszer. A természetben megtalálható szén-14 izotópot használja a széntartalmú anyagok korának meghatározására. A módszer Willard Frank Libby és társai nevéhez fűződik, 1949-ben dolgozták ki a technikát, amiért Nobel-díjat is kaptak. Nézzük a receptet! Vegyünk egy adag a légkörön keresztül belépő kozmikus sugarat, mely természetéből adódóan különböző átalakuláson megy keresztül, pl. termeli a neutront. Ez a neutron a légkörben megtalálható nitrogén molekulával összeütközik és létrehoz egy folyamatot, melynek az eredménye lesz a C¹⁴. 

N¹⁴ +n > C¹⁴ +p . A szén- 14 egyenletesen terjed a légkörben és reakcióba lép az oxigénnel, ezáltal szén-dioxid keletkezik. A szén-dioxid az óceénokba jutva feloldódik, vagy fotoszintézis során lebomlik.. Tehát a  növények felveszik a légköri szén-dioxidot fotoszintetizálással és az állatok megeszik őket, így cseréli minden élő dolog folyamatosan a szén-14-et a környezettel élete során, miután az élő dologból halott dolog lesz megáll a csere folyamata és a szén-14 mennyisége pontosan, folyamatosan csökken a radioaktív bomlásnak köszönhetően. A szén-14 felezési ideje 5730 év; mintavétellel kiszámítható a még megmaradt izotóp mennyisége, amelyet összehasonlítva az eredeti C14 mennyiséggel meghatározható, mikor pusztult el a vizsgált élőlény. A módszer minden szerves anyagnál kitűnően működik, de befolyásolja a légkör szén-dioxid-tartalma is, és számos dolog is, mint pl a mágneses mezők, stb.. Ezért a legújabb kutatások szerint 20-25%-os eltérés is előfordulhat a lelet valódi korához képest. Erre a vizsgálatra adott engedélyt a Szentszék 1988-ban. 3 számozott mintát kapott minden laboratorium, amiből az egyik a lepelből származó darab volt. Természetesen azt nem tudták, melyik melyik. Oxford, Zürich, Arizona egyeteme a következő eredményre jutott: Oxford szerint 1200-ból, Zürich szerint 1274-ből, Arizona szerint 1304-ből való a minta. Vagyis az eredmények alapján a lepel festet hamisítvány, mondják ezt a   szkeptikusok, antiklerikálisok, ateisták, akik örömükben tapsoltak, talán a mai napig is teszik. HŰHA!!!!;)

Természetesen, a lepel valódisága mellett szóló tudományos eredményeket mégcsak figyelembe sem veszik. Talán azért mert a C¹⁴-es radiokarbon- vizsgálatnak olyan szép tudományos neve van, szebben hangzik, mint a vérvizsgálat. ;) Hogy egy kicsit gonoszkodjak, nehogy az ellentábornak adjak igazat... néhány mondat  erejéig felhívom a figyelmet a következő kutatásokra.

Alan Adler a valóságos vér nyomát fedezte fel a leplen. Baima Bollone fölfedezte az AB vércsoportot. Ma már egészen biztos, hogy a lepel képét nem festették. A francia származású Lejeun, majd az olasz Canale professzorok  a DNS jeleit találták meg a leplen. Egyesek már a klónozás lehetőségére is gondoltak, de SZERENCSÉRE ez lehetetlen, mert a DNS "térképének" ugyanis csupán egy csekély töredéke ismert kb. hétszáz bázispár a közel hárommilliárdból. Garza Valdes fedezte fel a torinói lepel szövetét plexiüveghez hasonlóan beborító réteget, mely főként baktériumok által képződik, és amely a lenvászon felületét damasztszerűre fényesíti ki. Rosalie David a British Múzeum kutatója egyiptomi múmiákat szintén a  C¹⁴-es módszerrel vizsgálta, de nem jött rá arra, miért olyan hatalmas a különbség a múmia teste és az azt fedő gyolcs kora között. A vizsgálat eredménye ugyanis az volt, hogy a múmiánál körülbelül ezer évvel fiatalabbnak mutatkozott az a szövet, melybe a test be volt burkolva, holott a temetés egyazon időben történt. Garza Valdes elméletét találta magyarázatként. Hogy a kételyeket eloszlassa Rosalie újabb vizsgálatokat végzett, ezúttal egy ibiszmadár múmiájával. A mintákat abba a kutatóközpontba küldte, ahol a lepel egyik mintáján végeztek C¹⁴-es izotóp vizsgálatot, és lássunk csodát a madár múmiája és testét borító lenvászon között 550 év különbséget állapítottak meg. HOPPÁ!!! Azt hiszem, most én tapsolok.;) A Garza Valdes által felfedezett baktériumok fiatalíthatják a vásznakat. Vagyis a C¹⁴-es kormeghatározás módszer hitelességét cáfolták, és ezt a tudós társadalom is elismerte. 

Élveztem a „kutatás” minden egyes percét, remélem nem voltam nagyon elfogult, nem csábítottam a kedves olvasót arra az oldalra, melyet én magam is képviselek!;) Természetesen mindenkinek joga, hogy azt higgye amit, akar, vagy éppen ne, és azt képviselje amit hisz. A hit a legfontosabb momentum  a lepellel kapcsolatban, mert vagy elhiszem azt, hogy igen is, Jézus Krisztus halotti  leple és a feltámadás egyetlen tárgyi bizonyítéka és elzarándokolok Torinóba, ha lehetőségem adódik rá, mint tette azt több millió hívő, vagy nem hiszem el, s akkor összeeskövéselméleteket gyártva szimpatizálhatok még akár azzal a gondolattal is, hogy  a „Lepel Embere” az a  szerencsétlen Leonardo da Vinci, s neki kezdek Jézus feleségének Mária Magdolnának a sírját is kutatni Párizs patinás múzeumának pincéjében.;)A Jóisten mentsen meg ettől!

 http://www.sindone.org/santa_sindone/lettura_del_telo/00024290_Lettura_del_Telo.html      

Kicsit elfáradtam ma. Minden évben a születésnapomon veszem számadásba eddigi életem,  valamint akkor is, ha fáradt vagyok.  Most, a költészet nagyjait kellene követnem,  akik versbe öntve sírták el bánatuk,  örömüket.  Nem fogok verselni, nyugalom! Igazából ez a blog az én versem.  Valahogy idegenkedtem mindig attól, hogy a „nagyvilág” elé tárjam érzéseimet, kicsi részt saját magamból. Ám most meghazudtoltam magam.  Ez van, a feladat az feladat.  El kell végezni! Őszintén, még élvezem is.  Lassan 10 hónapja vagyok, ahogy én nevezem „rodostói száműzetésemben” Angliában.  Honvágyamat legyőztem, ezt a harcot megvívtam, mert kellett.  Kellett, mert félő volt, hogy 2 nap után ismét az ágyamban alszok. Sokakat és sok mindent hagytam magam mögött, mert fiatal vagyok, új dolgokat kell tapasztalnom, ki kell próbálnom magamat, tehetségemet, türelmemet,  meg kellett ismernem határaimat, meg kellett ismernem a honvágy érzését. Kellett, hogy olyan emberek hiányozzanak, akik mellettem voltak minden nap. Kellett, hogy én hiányozzak Valakinek. Hisz olyannak is hiányzok, hiányoztam,  akiről azt hittem, csak egy kedves ismerősnek ,  egy a sok közül-nek tart.  Ha valaki megkérdezné, mi az ami a legjobban hiányzik otthonról,  természetesen a családomat mondanám. Ám hozzá kell tennem azt is, ami nagyon fontos része az életemnek,  ami, bár itt is van, de mégsem olyan, mint az enyém, ahol  felnőttem, amihez sok sok szép emlék fűz: a templom a vasárnap esti  misékkel ,a  mellettem ülők kedves arcaival. Ez a kis bejegyzés legyen híradás rólam, mindenkinek, aki hiányzik , és köszönet azoknak, akiknek én hiányzom.

https://www.youtube.com/watch?v=5ISpT1WQgBg&feature=related