Az Egyesült Királyság hónapok óta esküvői lázban égett, végre ezt a lángot eloltották mondjuk ki, "égés " nélkül. Nézem a közvetítést, 125 mérföldre Londontól, és azon gondolkodom, "Te Atyaég hova ez a nagy pazarlás?!" De mondjuk meg a megmondandót, aranyosak voltak, sok boldogságot Nekik az esküvői ruha tetszett, a tömeg nem, még a tévéből sem, a királynő még mindig öreg, a sárga ruhájával együtt, a westminsteri apátság nagy és hideg, két sor fával a szentélyt és a hajót elválasztó folyosón. De tetszett a kórus, szép hangjuk volt. A szertartás kevésbé, gyors volt, szegényes, anglikán. A nép, az Isten adta nép másfél napja kint van az utcán, majd a palota elé nyomorul, megvárja a csókot, teljes elragadtatásban van, mert dupla csók csattant az erkélyen.  Hurrá és ezzel vége, mindenki megy amerre lát, és amerre olcsóbb a sör, én meg kikapcsolom a tv-t.

„Miért keresitek az Élőt a holtak között, nincsen itt feltámadott!”

A feltámadás ténye irracionális a mai kor emberének, de megragadhatatlan volt már 2000 évvel ezelőtt is. Senki nem látta magát a folyamatot, csak az „eredményt” a feltámadt Krisztust. 5 év hittudomány hallgatása után is , még számomra is nehéz megmagyarázni. Nézzük , mit jelent a feltámadásba vetett hit? Ha hiszek Jézus feltámadásában, abban is hiszek- ha követem az Ő tanítását- akkor én is részesülök Benne.  Nem kell semmi  bizonyíték, ez a hit lényege, hiszem, mert hiszem.

Van két görög kifejezés, mely a legelső hitvallásokban szerepel: anasztaszisz szarkosz és az anasztaszisz nekrón mindkettő a hús, vagy a test felemelkedését jelenti. Az anasztaszisz kifejezés egy testi helyzetre utal, míg a  szarkosz és a nekrón  azt jelenti, hogy a halott tényleges  teste fog felkelni. Hogy ez a feltámadt test milyen lesz, arra nem egyszerű válaszolni. A Szentírásban olvashatjuk, mikor nagypénteken Jézus meghalt a kereszten, az exit beállásának pillanatában, a templom kárpitja kettéhasadt, a föld megmozdult, a sírok megnyíltak, és a halottak kikeltek a sírból. Jézus feltámadása nem ez a feltámadás volt. Jézus feltámadt testében kétségkívül volt valami különös, hiszen a tanítványai és közeli barátai először nem is ismerték fel, hanem csak később. Tehát a feltámadást nem tudom definiálni, de azt tudom, hogy mi NEM!

Jézus feltámadása nem a Lázár-féle feltámadása volt, Jézus feltámadása több volt ennél.  De, Jézus nem is szellemként tért vissza az élők sorába. Mikor megjelent az apostoloknak azok láthatták, érinthették sebeit. Se nem reinkarnáció, se nem átszellemülés, s még sorolhatnám a számos más vallásból vett kifejezést. Jézus teste halhatatlan test lett (Lázárnak újra meg kellett halnia). A feltámadás se nem mítosz, se nem legenda. Jézus valóban meghalt a kereszten, nem ájult el, nem lett tecchalott. Keresztre feszítették és meghalt. Jézus olyan halállal halt, amely a kor egyik legbiztosabb eredményt hozó kivégzése volt, nem lehetett túlélni. A megfeszített testnek saját magát kellett elbírnia.A megfeszítettek sokszor azzal akarták kivédeni ezt a nehézséget, hogy testüket, mintegy felfelé nyújtva a kereszten, a lábba vert szögre támaszkodtak. Emiatt a katonák ütést mérve a lábszárra azt eltörték, hogy a halál gyorsabban beálljon. Jézus lábát nem törték el, mert a halál már beáll. Jézus halála fulladás volt.  Valóra váltak a Szentírás szavai: „Csontot ne törjetek benne”. A katona lándzsájával átszúrta Jézus testét, melynek következtében  a tüdő összeroppant, és abból vér és víz folyt ki, amely bizonyítja a fulladásos halált.

Isten annyira szerette a teremtményét, az embert, hogy egyszülött fiának váltságdíját, szenvedését és halálát elfogadta az emberi bűnökért.  Nem tudom mi a feltámadás, de hiszem, hogy Jézus legyőzte a halált, értem, és Érted!

„ A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették." Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: "Asszony, miért sírsz?" "Mert elvitték Uramat - felelte -, s nem tudom, hová tették." E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: "Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal." Jézus most nevén szólította: "Mária!" Erre megfordult, s csak ennyit mondott: "Rabboni", ami annyit jelent, mint "Mester". Jézus ezt mondta neki: "Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez." Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat, s ezt mondta nekem." Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad." A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: "Láttuk az Urat!" De kételkedett: "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem." Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Aztán Tamáshoz fordult: "Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás fölkiáltott: "Én Uram, és Istenem!" Jézus csak ennyit mondott: "Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek." Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.   Jn: 8,1-31.

"Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: "Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam."

https://www.youtube.com/watch?v=qKSe9PE002o

Nagypénteken az egyház gyászol, nagypénteken a „gyászba borult Isten csillagvára”. Meghalt az egyetlen Áldozat. Az egyház nem mutat be szentmise áldozatot, tekintetét a keresztre szegezi. Az Üdvösség Ágára. Kérlek Téged Kedves olvasó, akár hiszel, akár nem, gondolkodj el azon,  hogy volt Valaki, Aki annyira szeretett Téged, engem, hogy az életét adta oda.  Nagypéntek van.  Csend, fájdalom, de ne csüggedj lélek, hisz tudom nagypéntek nélkül nincs feltámadás!

https://www.youtube.com/watch?v=yX2LasCa0pg

Két szálfát hoztak Ámon udvarára és szólt a főpap: ,,Ámon, jól figyelj:

Kereszt legyen. Ne félj! Meg lesz az ára. Durva, nehéz... Ne faragj rajt’ sokat.

Sürgős.’’ És Ámon munkához fogott. Fejszecsapások hullottak a fára.

Akkor hajnalodott. Felkelt az asszony is, a gyermek is. ,,Édesapám, milyen két furcsa fa!

Mi lesz belőle?’’ ,,Eriggy Salomé, ne is kérdezd!’’ - döbben föl az apa. Kis Salomé vidáman elszalad. Milyen erős a nemrég béna láb! Milyen jó volt Jézushoz vinni őt, követve szívük halk sugallatát.

Csodálatos volt az a pillanat! Ámon dolgozik. Készül a kereszt. Nehéz a szíve. Ki is hordja majd? Valami gyilkos, lator lázadó, nyomorult emberteste függ le rajt. Akárkié, annak nem hirdetett

bocsánatot szelíd Názáreti, mint őneki. A kis Salomé sírva jő megint:,,Édesapám, ne ácsold azt a fát, valami úgy fáj a szívem körül.’’ Ámon, az ács, verejtéket törül. És két pribék cipeli már tova.

,,Hova, emberek? Csak azt, hogy hova, kinek? Szóljatok! Két kérges kezem keresztet, mást mindennap annyit ácsolt, de soha semmit ilyen nehezen!’’ ,,Eh, valami hamis próféta volt. Jézus. Hiszen hallhattad a nevét. Nem emlékszel rá?’’ - ,,Jaj! emlékezem.’’ ,,Ámon, vidd már a pénzt. Kell a kereszt. Durva, nehéz. Éppen jó lesz neki. Ha igazán Isten fia, ne félj,

majd leszáll róla a Názáreti. Őrajta lesz, nem a te válladon.’’ Ámon csak áll, csak áll, s két szót dadog szünettelen: "Nem adom. Nem adom."

,,Megvettük, Ámon. Mi közünk veled? Ácsolhatsz egyet önmagadnak is. Ma az ács fia, holnap meg az ács.’’ ,,Nem, nagyurak, kérlek, ma engemet. Énrám sújtson le ostor, kalapács! Ártatlan Ő. Annyit vétkeztem én.

A gyermekemet gyógyította meg! Ha vért akartok, itt van az enyém!’’ "Elég volt Ámon, vedd a pénzedet!" Kavargó, lármás gyülevész menet.

Látni akarnak, egymáson taposnak. ,,Ni, hogy’ vérzik! Ni, már megint verik! Odanézzetek, már megint leroskad!’’ Ki hederítne rá, hogy valaki ott tördeli kezét a vad menetben: ,,Nem az övé! Az enyém, az enyém!

Nekem adjátok! Az az én keresztem!’’ Csak másnap reggel vetődik haza. Semmit se szól, semmit se kérd az  asszony. A nagy kereszt ott állt a Golgotán s ő fenn maradt, hogy álmatlan virrasszon és faggassa a kereszt titkait, a nagy keresztét... hiszen az övé volt...ő ácsolta... Virrasztott végtelen,

míg el nem kezdett pirkadni az égbolt, Most hazajött. Az asszony is remeg. Egymásra néznek; sír bennük a bánat. Szívükbe hasít az a kacagó, boldog gyermekhang. Szegény Salomé, szegény, ő mitse sejt. ,,Édesapám, álmomba’ láttam ám édesapámat! Ékes királyi széket faragott

két nagy-nagy fábul. S az Úr Jézus ráült. Koronája volt. De egész olyan volt mint amikor meggyógyította a lábom. Fényes angyalok álltak körülötte és uralkodott az egész világon. Édesapám, úgye gyönyörű álom?’’ Ámon sötét szeme látóra tágul: ,,Királyi széket... faragtam neki...

És uralkodik az egész világon? Királyi szék lesz véres keresztfábul...

A te váltságod az Ő vére, Ámon.  Igen, kis Salomém, egyetlen leányom,  gyönyörű álmod volt: próféta-álom!’’

ÁMON, AZ ÁCS 

Túrmezei Erzsébet

"Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.
Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon.
Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.
Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem.
Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.
Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat.
Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van.
A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál,
mert a tieid - hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém -, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.
Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás.
Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen.
Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.
Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság.
Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.
Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.

De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.
Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.
Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk:
én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.
Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél.
Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél.
Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek."  Jézus főpapi imája

Ma Az egyház Jézus Utolsó Vacsorájára emlékezik. A liturgiában megelevenedik a 2000 éve bemutatott áldozat. A lábmosás szertartása Krisztus alázatának és irántunk való szeretetének misztériuma, nagy titok ez!Mert a lábmosás szertartása Jézus alázatos gesztusa az emberiség felé, amelynek nagy szüksége van a megtisztulásra. Jézus főpapi imájában megnyilvánul Nagycsütörtök szüntelen misztériuma: Jézus Krisztus új papsága és annak folytonossága az Apostolok felszentelésében, a tanítványok bevonása az Úr papságába. Számomra az egyik legszebb szentírási rész, Jézus főpapi imája. Az ima legfontosabb momentuma a tanítványok egysége. Tulajdonképpen az ima az egyház alapításának legelső aktusa. Az egyház Jézus imájából és az Apostolok igehirdetéséből születik. A tanítványok megismertetik Isten nevét  az emberek között és bevezetik az embereket Isten szeretetközösségébe. Ennek  az egységnek  láthatóvá kell válnia  az emberek között, hogy a világ számára hiteles legyen Jézus Krisztus küldetése, s tanítása.  A mai nap liturgiája pontosan követi az első Nagycsütörtök eseményeit.  A lábmosás szertartása,  az Oltáriszentség alapítása, az mise végi oltárfosztás-mely Jézus elfogatását , ruháinak megfosztását jelképezi. Ezután, a feltámadás napjáig az egyház nem mutat be szentmiseáldozatot. Csendesedjünk el mi is, vegyünk részt a Szent Három Nap liturgiáin!

Áhitattal készülődjünk testvérek,

emlékére ama titkos estének,

Hol a piros borbul Krisztus vére csordul

S lesz a kenyér áldozata testének.

Mondá Jézus az utolsó szent esten:

"Vérem e bor, ez a kenyér én testem."

Hiszem, amit mondott, aki hisz, az boldog,

Hát még aki lakomáját élveztem!

Áldozatul felajánlta szent testét,

Emlékére apostolok ezt tették,

Így akarta: tesszük, drága testét vesszük,

Neked, Uram, áldozatunk megtessék.

Nézd!!

https://www.youtube.com/watch?v=b8kmSonLhkQ&feature=related