„Vessünk egy pillantást a középkori
egyháznak erre a titokzatossággal körülvett, sok tekintetben
rendkívüli intézményére. Francia lovagok alapították mintegy 80 évvel a
IV. keresztes hadjárat
előtt a Szentföld védelmére. Egyszerre kívánták megvalósítani a szerzetesi és lovagi eszmény célkitűzéseit. A szerzetesi hármas -- szegénységi, szüzességi és engedelmességi -- fogadalmon kívül egy negyediket is tettek: hogy a csatában sohasem vonulnak vissza.
Életformájuk, példájuk és bátorságuk legendás híre csakhamar nagyszámú ifjút vonzott zászlóik alá. Mások jelentôs birtokadományozással támogatták a rendet. Váraik és kolostorerôdjeik láncolata rövid idô alatt kiépült, és behálózta egész Európát és a Szentföldet. Állandó kapcsolatuk lévén a Közel-Kelettel, módjuk nyílt bizonyos kereskedelmi ügyletek lebonyolítására; az általuk ellenőrzött és védett útvonalakon vámokat szedtek; nem idegenkedtek a bankári ügyletektől: kölcsönöket
adtak, és vagyontárgyakat vettek át megőrzésre.
A Templomos Lovagrend hamarosan nemzetközi és országok feletti gazdasági és katonai erővé nőtte ki magát, jelentékeny politikai befolyást gyakorolt, ami miatt viszont sokan a rend ellenségévé váltak.
Idővel a központi hatalom is kezdte terhesnek találni a rendet, mely úgy viselkedett, mint állam az államban. Döntéseikben a rendi érdekek -- legalábbis ellenségeik szerint -- nagyobb súllyal estek latba, mint a nemzetiek.
Sötét híresztelések kaptak lábra a kolostorok falai között űzött szörnyű bűnökről. Uzsorával, összeesküvéssel, fajtalansággal, istentagadással és bálványimádással vádolták őket. A történészek
túlnyomó része teljesen alap
talannak tartja ezeket a vádakat, tipikusan olyanoknak, amilyeneket az érdekeiben sértett hatalom szokott kiagyalni. Ami a külvilág számára zárt és nem áttekinthető, az egyben titokzatosnak is látszik. Jan Wilson szerint, függetlenül a lepel Franciaországba kerülésének
körülményeitől, nagyon nehéz megmagyarázni a hosszú és hír nélkül maradt lappangási időt. A templomos lovag ok várai lehettek csak azok a helyek, ahol a lepel ilyen hosszú időn át egyrészt biztonságban, másrészt a külvilág tudta nélkül megmaradhatott. Ezen túlmenően
bizonyos utalások is erre mutatnak. Azt beszélték a lovagokról -- és ez az ellenük felhozott vádak között is szerepelt --, hogy egy ,,fej'' tisztelete állt titkos szertartásaik középpontjában.
Mi lehetett ez a ,,fej''? Wilson szerint a lovagrendbe való felvétel titkos ceremóniáját Jézus jeruzsálemi sírjának másolata mellett végezték el. Az új rendtag ennek során tette le a fogadalmakat és kapta
meg a vörös kereszttel -- Jézus felfeszített testének szimbólumával -- ellátott köpenyt. A felavatás különleges szertartással ért véget: egy pillanatra megláthatták az e földön létező legtökéletesebb Isten-arcot, mely előtt imádattal arcra borultak. Lehetséges, hogy a Konstantinápolyból eltűnt mandilion, azaz a most torinói halotti lepelként ismert temetkezési kendő Jézus-képmásáról van
szó? Két évtizeddel ezelőtt egy különös lelet feltalálása tette nagyon is valószínűvé ezt a feltevést. Az angliai Templecomb-ban egy valaha a templomos lovagok birtokában volt épület romjai között Krisztus-fejet ábrázoló festményt találtak. A Krisztus-fej ugyanazt az ábrázolásbeli rokonságot mutatja, melyről korábban már beszéltünk, és ami egyszerre teszi hasonlóvá a bizánci ikonokhoz és a lepelhez. A Templecomb-ban talált festmény egyike lehet a templomosok életében fontos szerepet
játszó mandilion-másolatoknak, illetve titokzatos ,,fejeknek''. Szép Fülöp francia király 1307-ben erőszakos módon feloszlatta a lovagrendet. Tagjait elfogatta és bebörtönöztette. A kilátásba
helyezett kínvallatástól való félelmükben, vagy a ténylegesen alkalmazott tortúrák során sokan ,,beismerő vallomást'' tettek, és vállalták a súlyosan terhelő vádakat. Kegyetlenül és hosszú évekig
folyt az eljárás. 1314-ben Párizsban került sor a francia lovagok tárgyalására. A vádlottaknak nyilvánosan meg kellett ismételniük ,,vallomásaikat''. De ketten -- Jacques de Molay, a rend nagymestere, és Geoffroi de Charnay, a normandiai rendtartomány feje --
szembeszálltak az erőszakkal. Fennhangon védelmezték a rendet, hangoztatták a felhozott vádak hamisságát, és kijelentették, hogy ,,vallomásaikat'' a kivégzéstől való félelmükben és kínvallatás
hatására tették. Fülöp király azonnal a Szajna egyik kis szigetére vitette, és lassú tűzön megégették őket. Mondják, hogy a haldokló Molay nagymester Isten igazságos ítéletét kérte a királyra és a pápára, aki beleegyezését adta a rend feloszlatásához. A korabeli történetírók
megelégedéssel állapították meg, hogy még abban az évben mind-ketten meg is haltak.”
Részlet Víz László lepel-kutató könyvéből
Folytatás következik....
Utolsó kommentek