„Vessünk egy pillantást a középkori

egyháznak erre a titokzatossággal körülvett, sok tekintetben
rendkívüli intézményére. Francia lovagok alapították mintegy 80 évvel a

IV. keresztes hadjárat

előtt a Szentföld védelmére. Egyszerre kívánták megvalósítani a szerzetesi és lovagi eszmény célkitűzéseit. A szerzetesi hármas -- szegénységi, szüzességi és engedelmességi -- fogadalmon kívül egy negyediket is tettek: hogy a csatában sohasem vonulnak vissza.

Életformájuk, példájuk és bátorságuk legendás híre csakhamar nagyszámú ifjút vonzott zászlóik alá. Mások jelentôs birtokadományozással támogatták a rendet. Váraik és kolostorerôdjeik láncolata rövid idô alatt kiépült, és behálózta egész Európát és a Szentföldet. Állandó kapcsolatuk lévén a Közel-Kelettel, módjuk nyílt bizonyos kereskedelmi ügyletek lebonyolítására; az általuk ellenőrzött és védett útvonalakon vámokat szedtek; nem idegenkedtek a bankári ügyletektől: kölcsönöket

adtak, és vagyontárgyakat vettek át megőrzésre.

Számos kutatás történt a lepellel , mint tárggyal kapcsolatban. De számos  kutatást végeztek afelől is, honnan és hogyan jutott el a lenvászon Torinóig. Ian Wilson neves brit író és történész  több korabeli irat alapján körvonalazta a lepel útját  Jeruzsálemből Edessáig (ma Urfa városa Törökországban), ahol a lepel híressé vált, majd onnan Konstantinápolyba és végül Lirey városába.  Mandilion arab eredetű szó melynek jelentése  kendő  - ezen néven volt ismeretes a Jézus valódi arcvonásait hordozó kendô  Edessában-, melynek felbukkanása  525-re datálható s, amely 1204-ben  Konstantinápolyban  eltűnt. Kisázsia déli részén fekvő Edessa az I. században önálló fejedelemség volt. Uralkodója, V. Abgár, leprás lett, és miután értesült Jézusról, levelet írt neki, segítségét kérte és meghívta országába.  Jézus  megígérte, hogy mennybemenetele után elküldi egyik tanítványát, aki meggyógyítja a fejedelmet. Júdás Tádé apostol el is ment Edessába,  az Úr szent arcmását ábrázoló kendőjével, a mandilionnal együtt, meggyógyította a királyt és annak sok beteg alattvalóját, és az evangélium hirdetése után, kereszténnyé tette az országot. Konsztantinosz Porphürogennétosz(905-959)  történetíró bizánci császár is említi írásában. De tudott róla a 340 körül író Euszebiosz caesareai püspök egyháztörténész is. V. Abgár után fia, Mannu került a trónra, aki  visszatért a pogánysághoz, és erőteljesen üldözte  a keresztényeket. A lepel eltűnt, csak, mint  emlék élt tovább a keresztények körében.

Majd, ötszáz évvel később Edessa városfalának  javításakor  a nyugati kapu fölötti üregben rátaláltak. Átvészelt egy árvizet is. Majd, Justinianus bizánci császár ( Edessa ekkor a bizánci császársághoz tartozik) díszes ereklyetartót adományoz, és templomot építtet a mandilion őrzésére. Itt vészeli át a lepel sértetlenül a VIII. és IX. században a  képromboló mozgalmakat, melynek következtében számos értékes képet, szobrot , ereklyét pusztítottak el. Ezt követően a lepel Konstantinápolyba kerül  Romanosz Lekapénosz bizánci császár döntése alapján 944-ben.  1203. június és július hónapjában a keresztes sereg partra szállt Konstantinápolynál. 1204. áprilisában a keresztesek, több sikertelen roham után, elfoglalták a várost, megalapítva a Latin Császárságot.Majd feldúlták azt. A lepel utolsó őrzési helye az írásos források szerint a Blacherna városrészben épült Szűz Mária- templom volt. A Keresztes zsoldosok sok templomhoz hasonlóan, ezt a templomot is kifosztották. Feltehetőn a lepelnek ekkor veszett nyoma. Robert de Clary, maga is keresztes lovag, és ,,A IV. keresztes hadjárat története'' című mű szerzője külön is megemlékezett róla: ,,Volt Konstantinápolyban egy, a Blachernai Szűz Máriáról elnevezett monostor. Itt ôrzik a szent leplet, melybe egykor az Úr testét göngyölték. Most, hogy kifosztották a várost, senki se tudja, se görög, se francia, mi történt ezzel a lepellel''.  Ponzio de la Roche lovag, a Rigny kastély ura, 1208-ban Amadé de Tramelai besançoni érseknek ajándékozta a leplet. A Besançoni Könyvtár kézirattárában őrzik azt a 826-os sorszámmal ellátott iratot, mely egy ereklyeajándékozás tényét rögzíti. Csaknem másfél évszázadon keresztül pihent a lepel első európai tartózkodási helyén, Besançonban. 1349. esztendő egyik viharos éjszakáján villám csapott a székesegyházba, és a keletkezett tűzvészben az egész épület porig égett. A lepelnek nyoma veszett, nem találták meg az ereklyetartót sem, de semmi olyan jelet sem, ami arra utalt volna, hogy a lepel a tűz martalékává vált volna. Pár nappal később, a romok eltakarítása során egy a lepelnek hamisított  változatára bukkantak. Megemlítendő, hogy ezután a villámcsapásban kételkedtek. Feltehetően a leplet ellopták. A következő pont Lirey 1357-ben, ahol helybeli nemesúr, Geoffroi de Charny elszegényedett özvegye jövedelemjutási okból kiállított egy ereklyét, egy leplet, melyen egy keresztrefeszített férfi alakja látható.

Folytatás következik...

Szeretem az antiklerikális megnyilvánulásokat. Ösztönzően hatnak rám, hogy a mondanivalójuk ellenkezőjét bebizonyítsam. Tehát, most Guadeloupe-i Szűzanyáról kellene írnom. Bevallom, nagyon sok gondolat megfogalmazódott bennem a témával kapcsolatban, amit később ki is fejtek. De a mostani blog-bejegyzésem egy  másik ,számomra hálás témáról szól, ami - bátran mondom -  a KERESZTÉNYSÉG EGYIK LEGNAGYOBB SZENZÁCIÓJA, a FELTÁMADÁS tárgyi bizonyítéka...  a Torinói- lepel.

4,36 méter hosszú és  1,10 méter széles. Vastagsága 0,34 mm, Megközelítőleg 2 kg . Anyaga halszálka-mintás szőtt lenvászon. A torinói Szent János székesegyházban őrzik. Egy anatómiailag tökéletes,  férfi  testének negatív képe látható a vásznon, akit megkínoztak, testét megkorbácsolták, fejére tövisből készült koszorút helyeztek, kezeit és lábait szegekkel szúrták át. A lepel felületén,valamint a szövetekben vér nyomait találták. 

Természetesen, mint minden bizonyíték, amely valamit hivatott bizonyítani, heves viták tárgyává válik. Hogy miért? Igyekszem megvilágítani!

„57Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. 58Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. 59József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, 60s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment. 61Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben. 62Másnap, a készület napjának elmúltával a főpapok és az írástudók egybegyűltek Pilátusnál és 63figyelmeztették: "Uram, emlékszünk rá, hogy az a csaló még életében azt állította: Harmadnapra feltámadok. 64Rendeld hát el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, nehogy odamenjenek tanítványai és ellopják, aztán híreszteljék a nép között: Feltámadt a halálból. Ez utóbbi csalás rosszabb lenne az előbbinél." 65"Legyen őrségetek - válaszolta Pilátus -, menjetek, őrizzétek, ahogy csak tudjátok!" 66Erre elmentek, lepecsételték a követ, és őrséget állítottak a sírhoz.

                                                                                                                                                                                                                  Mt  27, 57-66

1A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. 2Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették." 3Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. 4Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. 5Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be.

                                                                                                                Jn 20, 1-5

Folyt. köv.

Santo Subito, kiáltotta a tömeg a Szent Péter –téren II. János Pál pápa temetése napján. Soha nem felejtem el azt a pillanatot. Az őskeresztények levélben nyilatkoztak a püspök felé, (Santo subito) ha az elhunyt hitben és szentségben tért meg teremtőjéhez. Azonnal Szent! Nagy volt az elhatározás, hogy a barátaimmal együtt autóba szállunk és Rómáig meg sem állunk. Ott akartunk lenni a halála előtti napokban a Téren a fiatalok ezreivel együtt, de az egyetemi vizsgák ezt nem tették lehetővé. A templomban virasztottunk. Ő általa elrendelt ünnepnapon, Isteni irgalmasság vasárnapján tért meg a Jóistenhez, és ezen az ünnepen avatták boldoggá. Deo Gratias!

1996-ban láttam Őt először Győrben.  11 éves voltam. Soha nem felejtem el azt a napot, az eső esett indulásunkor, mikor odaértünk még akkor is. Megérkezett Ő és az esőnek még csak nyoma sem volt. Santo Subito, gondoltam volna magamban, ha akkor már ismerem ezt a kifejezést. De gyermek fejjel tudtam, hogy két lábon járó szent Ő. Majd hét évvel később , 2003. július 9-én Rómában láttam Őt ismét. A Szent Pál teremben a pápai audiencián több ezres tömeg gyűlt össze. Megszólalt a terem orgonája ott megérkezett Ő, ismét a szentet láttam benne, mint kisgyerekként, de már nem két lábon járt, hanem úgy tolták, az idős, beteg pápát. Megrendítő volt a látvány. Szem nem maradt szárazon abban a 2 percben. 

Az Ő élete példanélküli volt. Ahogy szerette az embert, az emberiséget, bátran mondom, ez a szeretet az Istentől volt. Ahogy ellenségeket békített ki, falakat bontott le, határokat nyitott meg, az felejthetetlen az emberiség történetében.  Halála előtti napokban, szenvedései pillanatában is példát adott , a fiatalok iránt érzett szeretetével, és azzal, ahogy szenvedett. 

Az a rengeteg boldog és szent, akiket általa tisztelhetünk  a mai nap a Jóistennek nagyon szép hálaéneket zengenek.

https://www.youtube.com/watch?v=_b3VzYEvHVI

Minden Édesanyának!

A magyar nyelv számos esetben bebizonyította különlegességét, egyediségét. Nemcsak nehézségében, hanem elsősorban abban, hogy egyedül a mi nyelvünkben létezik az édesanya kifejezés. Kosztolányi a legszebb magyar szavak közé sorolta, természetesen jogosan.  Május első vasárnapja az Édesanyák napja. ( Remélem, szeretetünk nem csak erre az egy napra korlátozódik!)  Idén messze vagyok ahhoz, hogy fizikálisan is kifejezzem Édesanyámnak a hálámat, így szolgáljon ez a kis iromány e célból.

 Mikor kicsi voltam, nagy nagy dilemmát okozott az, vajon mit adjak Anyának az ünnepén. Rajz, virág, csoki, takarítsam ki a szobámat? Valahogy mindig a virágnál maradtam. De soha nem tudtam hova tűnik a virág, egy nap után. Haragos voltam, hogy ha nem tetszik Anyának a csokor, miért nem mondja meg, egyáltalán miért tünteti el. Nem értettem. Egészen elsős koromig. Verset mondtam az anyák napi misén . Anya virága, amit reggel átadtam az a Szűzanya oltárán volt. Mégis tetszett Neki a virágom!:) Attól az évtől kezdve, az anyák napi és  a születésnapomon kapott virágok közül a legszebb száll a Szűzanya oltárára kerül.

  Két év óta Anya két felé veszi a csokrot, egyik felét szokásosan a Mária oltárra teszi, másikat pedig Nagyanyám sírjára.

Minden Édesanyát szeretettel köszöntök!

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Amíg ő véd engem nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,

Értem éjjel-nappal fáradni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad,

Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve,

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

itt e földön senki sem szerethet jobban! -

Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,

Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincsen  édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,

Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az ÉDESANYÁMAT!!!

                                                          Dsida Jenő