„Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”

                                                    1Kor 13, 12-13

 

Napokkal ezelőtt ígértem, a lepel téma befejező részét. Nos, lássuk! Igyekeztem sorra venni a lepellel kapcsolatos kutatásokat, ám ahhoz, hogy minden féle-fajta kutatást bemutassak, ahhoz jó pár blogos oldalt tele kellene írnom. Így, csak a fontosabb momentumokra összpontosítottam. Egy valamit szándékosan a végére hagytam, mégpedig a C14-es radiokarbon-vizsgálatot. Nézzük a vizsgálatot. A vizsgálat tulajdonképpen egy radiometrikus kormeghatározási módszer. A természetben megtalálható szén-14 izotópot használja a széntartalmú anyagok korának meghatározására. A módszer Willard Frank Libby és társai nevéhez fűződik, 1949-ben dolgozták ki a technikát, amiért Nobel-díjat is kaptak. Nézzük a receptet! Vegyünk egy adag a légkörön keresztül belépő kozmikus sugarat, mely természetéből adódóan különböző átalakuláson megy keresztül, pl. termeli a neutront. Ez a neutron a légkörben megtalálható nitrogén molekulával összeütközik és létrehoz egy folyamatot, melynek az eredménye lesz a C14. 

N14 +n > C14 +p . A szén- 14 egyenletesen terjed a légkörben és reakcióba lép az oxigénnel, ezáltal szén-dioxid keletkezik. A szén-dioxid az óceénokba jutva feloldódik, vagy fotoszintézis során lebomlik.. Tehát a  növények felveszik a légköri szén-dioxidot fotoszintetizálással és az állatok megeszik őket, így cseréli minden élő dolog folyamatosan a szén-14-et a környezettel élete során, miután az élő dologból halott dolog lesz megáll a csere folyamata és a szén-14 mennyisége pontosan, folyamatosan csökken a radioaktív bomlásnak köszönhetően. A szén-14 felezési ideje 5730 év; mintavétellel kiszámítható a még megmaradt izotóp mennyisége, amelyet összehasonlítva az eredeti C14 mennyiséggel meghatározható, mikor pusztult el a vizsgált élőlény. A módszer minden szerves anyagnál kitűnően működik, de befolyásolja a légkör szén-dioxid-tartalma is, és számos dolog is, mint pl a mágneses mezők, stb.. Ezért a legújabb kutatások szerint 20-25%-os eltérés is előfordulhat a lelet valódi korához képest. Erre a vizsgálatra adott engedélyt a Szentszék 1988-ban. 3 számozott mintát kapott minden laboratorium, amiből az egyik a lepelből származó darab volt. Természetesen azt nem tudták, melyik melyik. Oxford, Zürich, Arizona egyeteme a következő eredményre jutott: Oxford szerint 1200-ból, Zürich szerint 1274-ből, Arizona szerint 1304-ből való a minta. Vagyis az eredmények alapján a lepel festet hamisítvány, mondják ezt a   szkeptikusok, antiklerikálisok, ateisták, akik örömükben tapsoltak, talán a mai napig is teszik. HŰHA!!!!;)

Természetesen, a lepel valódisága mellett szóló tudományos eredményeket mégcsak figyelembe sem veszik. Talán azért mert a C14-es radiokarbon- vizsgálatnak olyan szép tudományos neve van, szebben hangzik, mint a vérvizsgálat. ;) Hogy egy kicsit gonoszkodjak, nehogy az ellentábornak adjak igazat... néhány mondat  erejéig felhívom a figyelmet a következő kutatásokra.

Alan Adler a valóságos vér nyomát fedezte fel a leplen. Baima Bollone fölfedezte az AB vércsoportot. Ma már egészen biztos, hogy a lepel képét nem festették. A francia származású Lejeun, majd az olasz Canale professzorok  a DNS jeleit találták meg a leplen. Egyesek már a klónozás lehetőségére is gondoltak, de SZERENCSÉRE ez lehetetlen, mert a DNS "térképének" ugyanis csupán egy csekély töredéke ismert kb. hétszáz bázispár a közel hárommilliárdból. Garza Valdes fedezte fel a torinói lepel szövetét plexiüveghez hasonlóan beborító réteget, mely főként baktériumok által képződik, és amely a lenvászon felületét damasztszerűre fényesíti ki. Rosalie David a British Múzeum kutatója egyiptomi múmiákat szintén a  C14-es módszerrel vizsgálta, de nem jött rá arra, miért olyan hatalmas a különbség a múmia teste és az azt fedő gyolcs kora között. A vizsgálat eredménye ugyanis az volt, hogy a múmiánál körülbelül ezer évvel fiatalabbnak mutatkozott az a szövet, melybe a test be volt burkolva, holott a temetés egyazon időben történt. Garza Valdes elméletét találta magyarázatként. Hogy a kételyeket eloszlassa Rosalie újabb vizsgálatokat végzett, ezúttal egy ibiszmadár múmiájával. A mintákat abba a kutatóközpontba küldte, ahol a lepel egyik mintáján végeztek C14-es izotóp vizsgálatot, és lássunk csodát a madár múmiája és testét borító lenvászon között 550 év különbséget állapítottak meg. HOPPÁ!!! Azt hiszem, most én tapsolok.;) A Garza Valdes által felfedezett baktériumok fiatalíthatják a vásznakat. Vagyis a C14-es kormeghatározás módszer hitelességét cáfolták, és ezt a tudós társadalom is elismerte. 

Élveztem a „kutatás” minden egyes percét, remélem nem voltam nagyon elfogult, nem csábítottam a kedves olvasót arra az oldalra, melyet én magam is képviselek!;) Természetesen mindenkinek joga, hogy azt higgye amit, akar, vagy éppen ne, és azt képviselje amit hisz. A hit a legfontosabb momentum  a lepellel kapcsolatban, mert vagy elhiszem azt, hogy igen is, Jézus Krisztus halotti  leple és a feltámadás egyetlen tárgyi bizonyítéka és elzarándokolok Torinóba, ha lehetőségem adódik rá, mint tette azt több millió hívő, vagy nem hiszem el, s akkor összeeskövéselméleteket gyártva szimpatizálhatok még akár azzal a gondolattal is, hogy  a „Lepel Embere” az a  szerencsétlen Leonardo da Vinci, s neki kezdek Jézus feleségének Mária Magdolnának a sírját is kutatni Párizs patinás múzeumának pincéjében.;)A Jóisten mentsen meg ettől!

 

 

 

 http://www.sindone.org/santa_sindone/lettura_del_telo/00024290_Lettura_del_Telo.html      

Szerző: Mucurka  2011.05.26. 22:06 2 komment

Címkék: vallás hit lepel

A bejegyzés trackback címe:

http://ergosum07.blog.hu/api/trackback/id/tr322935414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mucurka 2011.05.27. 13:07:13

Üzenem a felnövekvő nemzedéknek,hogy figyeljenek oda kémia és biológia órákon, hasznukra válik a lepel kutatása során!;)

Ismerlek 2011.05.30. 13:16:29

Elég jó kis kutatást végeztél. Alapos!
websas.hu counter