Santo Subito, kiáltotta a tömeg a Szent Péter –téren II. János Pál pápa temetése napján. Soha nem felejtem el azt a pillanatot. Az őskeresztények levélben nyilatkoztak a püspök felé, (Santo subito) ha az elhunyt hitben és szentségben tért meg teremtőjéhez. Azonnal Szent! Nagy volt az elhatározás, hogy a barátaimmal együtt autóba szállunk és Rómáig meg sem állunk. Ott akartunk lenni a halála előtti napokban a Téren a fiatalok ezreivel együtt, de az egyetemi vizsgák ezt nem tették lehetővé. A templomban virasztottunk. Ő általa elrendelt ünnepnapon, Isteni irgalmasság vasárnapján tért meg a Jóistenhez, és ezen az ünnepen avatták boldoggá. Deo Gratias!

1996-ban láttam Őt először Győrben.  11 éves voltam. Soha nem felejtem el azt a napot, az eső esett indulásunkor, mikor odaértünk még akkor is. Megérkezett Ő és az esőnek még csak nyoma sem volt. Santo Subito, gondoltam volna magamban, ha akkor már ismerem ezt a kifejezést. De gyermek fejjel tudtam, hogy két lábon járó szent Ő. Majd hét évvel később , 2003. július 9-én Rómában láttam Őt ismét. A Szent Pál teremben a pápai audiencián több ezres tömeg gyűlt össze. Megszólalt a terem orgonája ott megérkezett Ő, ismét a szentet láttam benne, mint kisgyerekként, de már nem két lábon járt, hanem úgy tolták, az idős, beteg pápát. Megrendítő volt a látvány. Szem nem maradt szárazon abban a 2 percben. 

Az Ő élete példanélküli volt. Ahogy szerette az embert, az emberiséget, bátran mondom, ez a szeretet az Istentől volt. Ahogy ellenségeket békített ki, falakat bontott le, határokat nyitott meg, az felejthetetlen az emberiség történetében.  Halála előtti napokban, szenvedései pillanatában is példát adott , a fiatalok iránt érzett szeretetével, és azzal, ahogy szenvedett. 

Az a rengeteg boldog és szent, akiket általa tisztelhetünk  a mai nap a Jóistennek nagyon szép hálaéneket zengenek.

https://www.youtube.com/watch?v=_b3VzYEvHVI