La cittá eternala... Rómát meglátni és meghalni. Sorolhatnám a további szólásokat, közmondásokat. A lényeg az, hogy Róma örök. Kevés olyan város van, amire gondolkodás nélkül kijelenthetem, szivessen élnék ott. Róma, ilyen. Talán az egyedüli is, természetesen a szülővárosomat leszámítva. Róma maga a történelem. Minden egyes szűk utcája, valamit mond, közöl. A köveknek is története van. Még gyermek fejjel szédített meg a Város. Bevallom, nem volt nehéz. 20 ezer fős kisváros lakója vagyok. De nem is az emberi sokaság fogott meg, hanem a Város lelke. Igen, Rómának lelke van. Magával ragad a , szinte érezni, mint sétatárs beléd karol, és vezet át történelmi korszakokon keresztül. Monumentális. Szerettem úgy járni-kelni, hogy nem volt célom. Valahogy mégis lett. Az ókori sétáló partnerem belém karolt, a Forum Romanum és a Colosseumnál megpihentünk. Több ezer év van belesűrítve a még most is élettől vibráló kövekben. Majd tovább indultunk a Via della Conciliazione-n át a világ legkisebb államához, a Vatikán Városhoz. Szavakban megfogalmazni nem lehet az érzést. Hazaérkeztem. A Szent Péter bazilika és a tér, mintegy karját kitáró, gyermekét átölelő szülő áll előttem. Mint kisgyermek, aki a sokszínű cukorkák bőségében, nem tudja melyik színűvel kezdje, úgy érezhetünk mi is a látnivalók sokasága miatt. Fantasztikus érzés! Leülve az obeliszk alá, s mást nem tenni, csak hallgatni, érezni a tér lüktetését, hallgatni a harangok játékát. Kell ennél több?! Igen, a Vatikáni Múzeum a Santa Maria Maggiore, A lateráni, a falakon kívüli Szent Pál bazilika   csak fokozza ezt az élményt. Kicsi az ember, Isten, pedig nagy! Rómát meglátni és meghalni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=cbrxofJE9gs

 

Szerző: Mucurka  2011.02.27. 17:26 1 komment

Címkék: világ

A bejegyzés trackback címe:

https://ergosum07.blog.hu/api/trackback/id/tr342695272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismerlek 2011.02.27. 17:46:31

:) Ez a színes cukorkás hasonlat. Mindig tudsz valami újat mondani!
Egy Anglikán országban lehet is Italy-a felé sóhajtozni.
websas.hu
süti beállítások módosítása
counter